Az elmúlt 2 hét margójára
Már egy ideje gondolkodtam azon hogy írok újra de sosem volt rá időm. Most van…
A jelenlegi helyzet egyszerre ijesztő, félelmetes és hihetetlen. Néha olyan érzésem van hogy ez egy rossz vicc vagy csak hogy egy rossz álom esetleg egy film. Csak nem tudom melyik film. Reggel a mai ige és a Biblia olvasás után a kávém társaságában olvasom a híreket. De ezek a hírek nem arról szólnak amit megszoktunk hanem valami egészen másról. Az elmúlt 2 hétben annyi minden történt hogy néha még pislogni is elfelejtettünk. Üres polcok a boltokban, maszkos emberek az utcán, hosszú sorok a gyógyszertárak előtt. Az iskolák bezártak, szigorúbb szabályok, home office és sok szervezés. Álmatlan éjszakák és egy új rendszer kiépítése hogy tudjunk a diákjainkkal tanulni. Méghozzá nagyon gyorsan. Órákig tartó beszélgetések, közös imádságok és új emberek megismerése. Mivel már egy jó ideje itthon vagyunk ezért volt időm gondolkodni mindenen is! Volt időm sok emberrel beszélgetni erről vagy épp másról aztán szépen megláttam benne a nehézségen kívül az áldást. Tudjuk egymást hívni telefonon, messengeren. Tudunk egymásnak e-mailt írni, képet és videót küldeni. A sok nehézség idején is tudunk együtt nevetni, órákig ötletelni videóhívásba és közben megbeszélni az élet nagy dolgait. Írni egymásnak hajnalban vagy késő éjjel. Új dolgokat megtanulni egymástól. Új dolgokat megtanulni a másikról és legfőképpen magunkról. Egy tanulságos idő elején vagyunk. De vagyunk. Többen együtt. Egy anyuka kommentje nagyon nagy hatással volt rám ahogy olvastam. Azt írta hogy igen a helyzet nem egyszerű és nagyon új és félünk, de nem engedhetjük meg a félélemnek azt hogy megbénítson! Az luxus! Elmosolyodtam mert előtte mondtam valakinek hogy lásd ebben a jót is. Azt kérdezte mi ebben a jó? Mondtam neki hogy tudnék legalább 5 dolgot mondani. Kérte hogy mondjak. Mondtam aztán döbbent csend. Semmi válasz. Később írt egy üzenetet: igazad van. Aztán teltek múltak a napok. Egyre kevesebb ember az utcán, szépen lassan kialakuló otthoni rendszer és a csend. A csend ami egyre nagyobb. Nap mint nap történik valami olyan ami mosolyt csal az arcomra és látom az áldását. Látom Isten gondviselését és a törődését. Néha rám telepszik egy kis félelem és a vállamra ülve ott marad. Aztán néha nagyon nehéz tud lenni de akkor kapok egy telefonhívást vagy egy üzenetet vagy rajzot vagy képet és máris szépen lassan tűnik el a félelem. Tudom hogy soha nem fog eltűnni de jó az hogy lehet könnyebb vele. Amikor rájöttem arra hogy vannak olyanok akiket most egy jó darabig nem fogok látni és nem tudok megölelni és nagyon hiányoznak akkor szomorú lettem. Nagyon szomorú. Aztán láttam ezzel kapcsolatban egy képet. A képen egy kisfiú volt aki épp imádkozott. A szöveg követező: “Tudom vannak olyanok akiket egy darabig nem fogok tudni átölelni a kezemmel. De a szívemmel és az imádsággal igen!” Aztán kirázott a hideg. Annyira megható és csodálatos felismerés volt. Bár nem tudom őket magamhoz ölelni de imádságban igen. Van egy hála füzetem ha abba mindenki nevét az első imádságkor beleírtam volna nem lett volna elég a füzet! Azt mondtam Istennek hogy mindenkiért imádkozom. Az összes emberért. Eddig is így tettem de mostanában naponta többször is. Böjtben vagyunk és egyre közelebb a nagyhét. A nagy csendben ezt is meg kellett látnom. Ezt is észre kellett vennem. Az apró részleteket észrevenni a nagy egészben. Egyik napról a másikra megfájdult a derekam majd a hátam. Az első éjjel nem tudtam aludni. Aztán azt tanácsolták feküdjek a padlón egy kicsit és jobb lesz. Feküdtem a padlón és bámultam a plafont és egyszerre arra gondoltam hogy mennyire csodálatos hogy Isten tenyerébe is bele tudok így feküdni. Ő megtart engem. Aztán ahogy teltek a napok a fájás szépen lassan abba marad. Én pedig feküdtem ott és hallgattam a csendet és vártam. Vártam a találkozást vele és hogy elmondjam hogy mennyire hálás vagyok hogy van. Hogy megtartott eddig és vigyázz rám és mindenkire. Nagy nehézségek közepette vagyunk, de tudom gondoskodik rólunk. Átölel. Aztán megcsörren a telefon jön egy üzenet egy rég nem látott baráttól, egy házi feladat az egyik diákomtól és az a hatalmas nagy szeretet amitől mindenkitől kapok és így telnek a napok…
Ölelés ♥
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: