Mérföldkő <3

Minden ember életében van mérföldkő. Valakinek több jut, valakinek kevesebb. Az enyémben is több van mégis egyről most szeretnék részletesebben mesélni! 🙂

2012-ben megígértem édesanyámnak hogy bizony én le teszem a cigit! Ha fene fenét is eszik… Az elején nagyon nehéz volt, de mindig találtam valami okot amiért nem teszem le. Vizsgaidőszak, ilyen – olyan gondok és még sorolhatnám… Haladtak előre az évek és én egyre jobban éreztem hogy hiányzik valami az életemből de nem tudtam mi az. Próbáltam megtalálni de nem sikerült. Míg nem…. Egyszer egy nagyon kedves ismerősöm mondta:

“Gyere már el velem futni! Lehet neked is jót tesz!”

“Miért ne?!!” – Válaszoltam én…

1 órával később már a pályán is voltunk és futotunk… vagyis ő jó messze járt én meg csak köhögtem és arra kellett rá jönnöm hogy nem vagyok valami jó formában… Sőt! Aznap nem gyújtottam rá többet. Másnap szörnyű izomlázzal küzdöttem, de ahogy haladtak előre a napok úgy lett kellemesebb a fájdalom. S nem azért volt kellemes mert múlni látszott hanem mert éreztem hogy valami megváltozik. Ezután azt gondolná az ember hogy úgy történt hogy végleg eldobtam a cigit és futni kezdtem! Nem egészen így történt… Azóta a futás óta jó pár hónap eltelt mikor egyik este ültem az asztalomnál kezemben egy szál cigaretta melyet jó alaposan megvizsgáltam, majd pár perc múlva azt mondtam hogy: “Tudod mit? Én erősebb vagyok mint Te!” S azzal a lendülettel fogtam visszatettem a dobozába, s a dobozt a táskámba tettem és ott is hagytam. Pár hónappal később amikor pakoltam ki belőle ezt -azt vettem észre hogy ott van. Hatalmas mosolyt csalt az arcomra majd azt mondtam neki: “Látod barátom? Nyertem!” Pár órával később egy kedves barátomnak adtam s csak a dobozt kértem vissza emlékbe. “Hát én ezt nem értem!” – mondta. “Ez biztos olyan csaj dolog!” Nevettem egy nagyot, majd azt mondtam: “Ja! Az!” Elkértem tőle a dobozt és egy ládikóba tettem. Emlékbe. S azóta nem gyújtottam rá! 🙂 Bevallom néha nagyon nehéz volt, és sokszor gondoltam arra hogy: NAJÓAKKORMOSTTÉNYLEGRÁKELLGYÚJTANOM! De nem tettem meg! Ennek pedig nagyon örülök! 🙂 Tudom jól hogy nem mindenkinek sikerül de én mégis arra bíztatok mindenkit aki szeretne leszokni, hogy ne adja fel mert sikerülni fog! 😉

Az elején nagyon nehéz volt… De ahogy telt az idő egyre több változást vettem észre magamon. Többet ettem. Sokkal többet. Ennek köszönhetően 10 kilóval lettem nehezebb, ami az én esetemben nagyon pozitív dolog. Ill. sokkal jobban érzem azóta az ételek ízét, szebb lett a bőröm, a hajam és a körmöm! 😉 Szóval sokkal jobban érzem magam a bőrömben azóta!!! 🙂 😉

A Sport..

Nem sportoltam soha rendszeresen. Általános iskolában kosaraztam. Középiskolában imádtuk a floorballt! 😀 Amikor csak lehetőség volt rá, akkor biztos azt játszottuk. 😀 Majd később az egyetemen… Na akkor örültem az első 2 évben hogy élek! NEMHOGYSPORTOLJAK! 😀

Aztán egyszer egy szép napon az egyik Tanárnőm megkérdezte hogy szoktam futni?

“Néha..” – mondtam

Erre Ő: “Mennyit futsz?”

“Nem tudom. Változó!” – mondtam én

“Májusban megyünk az UltraBalatonra ha van kedved jönni akkor gyere!” 🙂

Megköszöntem a rám gondolást, majd abban maradtunk hogy a jelentkezéskor majd beszélünk.

Pár héttel később kaptam egy emailt amiben az állt hogy várják a jelentkezőket. Egyik kedves hallgatótársam megjegyzete hogy :”Ugye Odry jössz???” Természetesen! – feleltem komolyan, majd elkezdtem jó hangosan nevetni! 😀 😀 😀

3 nappal később már kész volt a beosztás. Ki mennyit, mikor fut majd. Félelmetes volt csak gondolni is rá. Nem hogy végig csinálni. Ez olyan február környékén volt. S elkezdtem félni hogy én hogy fogok futni több mint 18 km-t????? Mert elsőre így ennyit mertem vállalni. 😀

Na akkor majd én fel fogok készülni! Szüleimtől kaptam egy nagyon drága kondi bérletet, hogy majd mindig megyek a terembe és ott majd szépen fel fogok készülni. Őszintén szólva nem sok valósult meg ebből. Helyette egy saját “edzéstervet” dolgoztam ki! 🙂 Nem minden nap, inkább két naponta a pályán vagy a patak parton futottam. Nem sokat. Amennyit úgy éreztem hogy kellemes! Mellette tornáztam. Guggoltam, felüléseket csináltam, fekvőtámaszt és ugrálóköteleztem. Hiába volt ott a drága kondi bérlet nekem valahogy ez volt a jobb! 🙂 Természetesen az első edzés előtt vettem egy jó futócipőt. Az elengedhetetlen! 😉 Ezzel a csodálatos cipővel, némi kondival és akarterővel vártam mi lesz ennek a vége! 😀

Május végén volt a verseny, április elejétől nagyon odafigyletem mit eszek. Nem koplaltam, ettem. Nem is keveset! Csak nem ettem csokit, rendszeresen étkeztem. Sok gyümölcs, zöldség, folyadék. S mellette edzés, edzés, edzés! 🙂 😉

A vizsgákat gyorsan a verseny előtt teljesítettem mert mi van ha nem élem túl? 😀 Aztán mire észbe kaptam már csak pár nap volt az indulásig. 2 Etapot vállaltam. Az első 8 km. A második több mint 10 km. Ezt egybe le kell futni. Nincs mese!!! A verseny előtt 2 nappal úgy döntöttem teszek egy próbát. 8 kmt fogok futni! Amikor sikerült a könnyem kicsordult! 😉 Fantasztikus érzés volt! 🙂 Aztán…

A verseny előtti éjszaka nem tudtam elaludni! Megbeszéltük a többiekkel hogy mindenkinek ki kell magát aludni, hiszen nem kis dolog előtt állunk! De én NEMTUDTAM ELALUDNI!!!!!!!! 😀 Reggel mindenki izgatottan várta mi lesz majd akkor ha odaérünk. Az utazás alatt sokat nevettünk, beszélgettünk s mire észbe kaptunk már Balaton Aligánál voltunk!

Az UltraBalatonról ahogy én láttam először…

Megérkeztünk. Mindenhol hatalmas sátrak, versenyzők, csapatok. Ezt a versenyt lehet egyénileg is teljesíteni, csapatban vagy bringával. Voltak egészen fiatalok, egyetemi csapatok ( Mint MI! 😉 Valamint pld. munkahelyi csapatok, baráti társaságok és még sorolhatnánk. Nagyon sokan voltunk, de már voltak akik reggel óta már rég futottak, hiszen mindenki mindig más időpontban indult. Mi pontosan 13:00-kor indultunk. Ha még emlékeztek milyen jó meleg volt május utolsó hétvégéjen akkor tudjátok hogy milyen jó idő volt ránk! 😀 😀 😀 A csapatpólókat átvettük, majd kb. fél óra múlva el is készült a rajt fotó és Tom neki is vághatott az első etapnak ami neki több mint 11 km volt. Mi elindultunk hiszen ha Tom odaért akkor váltani kellett! 🙂 Rám délután olyan 15:50 körül került sor. Csopakról indultam. 8 km. Az elején nagyon kellemes volt mert árnyékot adtak az út mentén lévő fák, de 1 km után eltűntek a fák és én az aszfalt melletti úton futottam. Mellettem az autók jöttek, mentek. Az aszfalt nyomta vissza a meleget! Borzasztóan tikkasztó meleg volt! De előttem, mellettem és mögöttem szintén futók. Az emberek oda kiabáltak hogy hajrá! Meg hogy mi veletek vagyunk! 🙂 Hihetelenül jó érzés volt! De nem csak azok akik nem futottak, hanem mi is mondtuk egymásnak hogy hajrá és hogy gyerünk! Már nem sok van! 😉 Az érzés amikor az emberek mellett haladtunk el és mindenki bíztat, valamint ahogy látom hogy a napfény megcsillan a hajókon majd a Balaton vízén… Na akkor éreztem hogy ezért már megérte! De az egyik legeslegeslegjobb érzés az volt amikor a váltópontra értem és a többiek ott szurkoltak és vártak! 😉 Amikor megdicsértek. Amikor remegő kezekkel és lábakkal felhívtam Anyut és azt mondtam sírva hogy: “Anya!! Megcsináltam!!!” 😉 Ezek az érzések.. fantasztikusak voltak. De a verseny ment tovább és csökkentek a kmek. 220 km. Ezt kell teljesíteni. Időkorlát nincs megadva. Nagyjából tudtuk hogy mennyi idő alatt érünk be! Mindenki izgatottan várta mikor kerül rá a sor. Számoltunk vissza. A többiek közül többen futottak éjszaka. Én nem voltam ennyire bátor! Én másnap kora reggel futottam a második etapom. De este váratlanul elkezdett szakadni az eső! De az eső sem tartotta vissza a versenyzőket! 😉 Ha a busz ablakán kinéztem láttam hogy a futók jönnek, fejükön lámpa, rajtuk mellény és az eső folyamatosan egyre jobban esett! Aki épp nem futott próbált aludni, vagyis próbáltunk! Elég kényelmetlen volt. Nem sokat tudtam aludni, de sebaj! Kibírjuk! A kmek és az idő is múlt és reggel 6 után szépen lassan abba is maradt az eső… Olyan 8 óra előtt került rám a sor éreztem hogy mindenem fáj és hogy fáradt is vagyok, de éreztem hogy menni akarok! Szeretnék futni! 10 perccel később már futottam. A táv több mint 10 km. Az első 3 km után volt egy frissítőpont! Itt volt lehetőség kicsit enni, inni aki akart pihenhetet is! Ettem pár falatot, váltottam pár szót az ott lévő két kedves hölggyel majd mentem tovább. 5,5 km után jött a váltópont, majd gyerünk tovább! Kicsit fújt a szél, az utak vizesek voltak, egy aszfaltos úton futottam. Nem voltam egyedül. Más is futott. Egy bácsi kiabált utánam… Pár km után az eső utáni kicsit szürke, kicsit magányos Balaton volt csak mellettem. Szinte egy karnyújtásnyira volt. 8,5 km után ismét egy frissítőpont! Már nem sok van mondják! Bólintottam, megköszöntem a vizet majd újra neki lendültem. Az utolsó 2 km. Éreztem hogy fáj a lábam, a fejem és kezdek fáradni. De nem, nem fogom akkor sem feladni. Egyre több lett a ház, egyik kis utca a másik után majd láttam egy tulipán alakú táblát. Szép sárgára volt festve. A közepén hatalmas számok. 170 km. Könnyek szöktek a szemembe és tudtam hogy már nem sok van. Messziről vagy talán nem is olyan messziről hallottam a tömeget. Pár perccel később észrevettem a többieket. Volt aki elém rohant, és velem együtt ért a váltóponthoz! S akkor amikor hallottam hogy csippant átadtam a karszalagot és csak néztem ahogy a társam fut előre az úton míg el nem tűnik. A többiek oda jöttek, megöleltek majd nem sokkal később újra útra keltünk. Amikor már újra a rajtnál vártuk az utolsó etapot futó társunkat izgatottak voltunk, fáradtak és vártuk vajon sikerül? S amikor megpillantottuk akkor az utolsó pár méternél együtt futottunk be a célba! S együtt közösen értünk be! Akkor még a pontos időt nem tudtuk! De végig csináltuk!!! 🙂 Ezt követően két hölgy jött hozzánk és mindenki nyakába egy – egy érmet tettek. Büszkén fotózkodtunk. S örültünk, nevetünk vagy épp én sírtam is! 🙂 Később együtt ebédeltünk majd a haza felé vezető úton aludtam. Haza értünk. Kipakoltunk. Aztán délután fél 5-től másnap délelőttig aludtam. Csak később tudtuk meg hogy 23 óra 59 perc és 26 mp alatt teljesítettük a 220 km-es távot! 😉

Napokkal később is jöttek az emberek hogy meséljek milyen volt, hogy életem túl és hogy mit gondolok megéri?! Az íróasztalomnál lévő faliújságra tettem az érmet, hiszen tudtam ha ránézek akkor mindig eszembe fog jutni életem egyik legszebb és legmeghatározóbb emléke! 😉 😉

Az egyik társam Will így írt róla: “Elhatároztuk. Megszerveztük. Nevet adtunk neki. A sajátunknak éreztük. Készültünk rá. Aztán elindultunk. Futottunk. Hegyre föl, és hegyről le. Nappal nagyon melegben, este erős szélben, éjszaka hideg esőben, másnap párában. Láttunk más futókat, akik minket biztattak, vagy akiket mi biztattunk. Láttunk szurkolókat, út szélén állókat, tapsolókat. Drukkoltunk, vártuk és váltottuk a célba érkező társunkat. Sokat beszélgettünk, sokat nevettünk. Éjszaka összebújva aludtunk. Együtt voltunk. Egy csapattá értünk. Megcsináltuk! Körbefutottuk! Együtt, Istennel!” 😉

Idén is újra neveztünk! 🙂 Újra futunk és megyünk! 🙂 😉 Ha valaki úgy érzi hogy szeretne menni akkor ne habozzon és ne adja fel! Mert én mondom: Nagyon nagyon megériiiiiiiiiiiiii!! 🙂

Mérföldkő. Olyan mérföldkő mely életem végéig fontos lesz! 🙂 S ahol véget ér egy mérföldkő ott kezdődik az út.. egy újabb mérföldkőig!! 😉 😉

Álmodjatok szépeket! 🙂

Ölelés! 🙂 🙂

Adrushoo 🙂